Gesztenye - a remény fája

Egy csodálatos találkozó helyszíne lehet, ahol a szürkületben élők, figyelmetlenek, éhesek menedéket találnak, sőt, mi több, feltöltődhetnek energiával, életerővel, térítésmentes közösségi munkakedvvel.
Nagy kincs tehát, mely párját ritkítja ebben a rohanó világban. Azt hiszem, nem is igazán elég egy, hanem egyenesen gesztenye- fasorra lenne szükségünk...Ezt azonban, már tényleg lehetetlen fellelni, ugyanis az előzö, átkosnak is nevezett korszakban nem igazán volt divatos növény, sokkal jobban értékelték az eperfát, ami táplálékot biztosított a rengeteg selyemhernyónak. Bár senki sem szerette őket igazán, megtürték, a haszon, az egyedi portéka: a selyem miatt. Papi tehát volt számukra bőven, ezért szépen hallgattak. A csend szinte megtörhetetlenül ereszkedett csámcsogó mivoltukra, egészen addig, amig egyesek elkezdték kivagdosni a kaja forrását jelentő fákat. Melegedni kellett valahol, valamivel. Természetes, hogy ez áldozatokkal járt, de inkább mások áldozatával, ami nem annyira fájó...Mindaz, ami biztos menedéket nyújtott számukra, megszünt. Elkezdték tehát utálni, és új idők új szelei kapcsán, a gesztenyébe látták a jövőt. Megvan a trendi, a csodálatos, gyönyörűséges, amelyet lehet dicsőiteni(ahogy eddig is megszokták), sőt kell is, hiszen kajaforrás... Meg , amúgy is, ők mindíg a gesztenyét szerették igazából, az eper már a múlté, eddig is csak azért ették, mert útálták, tehát pusztítani kellett... Meg is tették, alapos munkát végezve, hogy még magja is alig maradt.
De ne keseregjünk, hisz már hozza a vihar szele csengő hangon az indulót: “Csunya eper, piszkos eper, nem szerettem, de megettem, mert a kényszer, lenyelette velem, minden elvem. DE TÚLÉLTEM :) Sej, haj , vaj van a fülem mögött, mégsem látom a gesztenyétől az erdőt. Induljunk hát sebtibe, gázoljunk át mindenen, mert húsz másodperc múlva találkozunk a gesztenyefánál. De hoppá-hoppá, a fánál már vannak, azok akik eddig is a gesztenyét részesítették előnyben...Kik lehetnek? Á,szerencsére csak néhány hangya. Fiatalosan dolgoznak, szorgalmasak? Nem számít, hiszen mi messziről , az eperfák maradékáról jövünk és éhségünk napról-napra hatalmasabb...
Mi tudjuk tehát a tutit, meg is mondjuk, aztán eszünk.