Kettő között

Egyesek az arany középútat keresik mindenben, bármit csinálnának is. Mások ezt megvetően a pohár üres feleként értékelik. Tulajdonképpen nagyon is hajlamosak vagyunk a hiányzó részt látni, szeretünk elégedetlenkedni, emészteni magunkat, elővenni a hirhedt magyar bánatot, még amikor mulatunk, akkor is búsan tesszük...
Két forduló közé értünk. Az első nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Semmilyen szempontból. Ezért újból két rossz között kell választanunk, persze ha sikerül kisakkozni, melyik a kisebbik. Nehéz eldönteni, hova álljunk, kit támogassunk, hiszen az egyetlen magyar jelölt mellé sem tudtunk blokkban felsorakozni, és megmutatni, hogy létezünk, egységesek vagyunk, félretéve a személyes ellentéteket, sérelmeket. Mivel jobb megoldás egy -akármelyik- román elnök megválasztása, majd alibiként bevágni hogy a miénknek úgysincs esélye? Valószínűleg pont azért nincs, mert mi sem hiszünk benne eléggé. Akkor meg milyen alapon várjuk el a többségiek támogatását.
Számomra érthetetlen amiként egyesek időt, energiát nem sajnálva elmennek szavazni, és azt szándékosan érvénytelenül teszik... Ők aztán igazán harcolnak a magyarságért, megmutatják a magyar virtust és jól megleckéztetik a „fránya” RMDSZ-t. Vagyis bennünket, hiszen saját közösségünket fircangolják ilyen magatartással. Hát gratulálok, sikerült egy jó nagyot rúgni a saját hátsónkba, és ha ez a tömbben nem is annyira érződik, elmondom: a szórványban nagyon FÁJ. Mi érezzük igazából bőrünkön a mindennapos surlódásokat, küzdelmeket, hogy egy kis helyzetelőnyre tegyük szert magyar szempontból. Ezért igazán tudunk értékelni minden egyes szavazatot. A 9000 hargitai eldobott szavazatot emiatt érzem a saját( és nemcsak) arculcsapásomnak. Úgy látszik, sikerült megosztani bennünket, és ha egy kicsit belegondolunk, arra is könnyedén rájövünk, kinek tartozunk köszönettel érte. A két rossz közül pont ezért látom a pirosat kissebbikként, az egyetlen számunkra megszavazható(még ha csukott szemmel is) megoldásként. Túl kell lépnünk a tavalyi irányunkba történő elutasításán, mert ő legalább kimondta, amit a narancs csak gondolt. Igazából a narancsok sem akartak, ellenkező esetben kiálltak volna értünk. Dehát egyformán szeretnek bennünket, annyi biztos. Éppen ezért kell nekünk egységesnek lennünk, családon belül oldva meg a problémákat, és olyan döntéseket hozni, amelyek pozitivan hatnak ki a teljes közösségünkre. Minden egyes megosztó nyilatkozat, felkérés eleven húsba vág, népünket rombolja.

Gesztenye - a remény fája

Egy csodálatos találkozó helyszíne lehet, ahol a szürkületben élők, figyelmetlenek, éhesek menedéket találnak, sőt, mi több, feltöltődhetnek energiával, életerővel, térítésmentes közösségi munkakedvvel.
Nagy kincs tehát, mely párját ritkítja ebben a rohanó világban. Azt hiszem, nem is igazán elég egy, hanem egyenesen gesztenye- fasorra lenne szükségünk...Ezt azonban, már tényleg lehetetlen fellelni, ugyanis az előzö, átkosnak is nevezett korszakban nem igazán volt divatos növény, sokkal jobban értékelték az eperfát, ami táplálékot biztosított a rengeteg selyemhernyónak. Bár senki sem szerette őket igazán, megtürték, a haszon, az egyedi portéka: a selyem miatt. Papi tehát volt számukra bőven, ezért szépen hallgattak. A csend szinte megtörhetetlenül ereszkedett csámcsogó mivoltukra, egészen addig, amig egyesek elkezdték kivagdosni a kaja forrását jelentő fákat. Melegedni kellett valahol, valamivel. Természetes, hogy ez áldozatokkal járt, de inkább mások áldozatával, ami nem annyira fájó...Mindaz, ami biztos menedéket nyújtott számukra, megszünt. Elkezdték tehát utálni, és új idők új szelei kapcsán, a gesztenyébe látták a jövőt. Megvan a trendi, a csodálatos, gyönyörűséges, amelyet lehet dicsőiteni(ahogy eddig is megszokták), sőt kell is, hiszen kajaforrás... Meg , amúgy is, ők mindíg a gesztenyét szerették igazából, az eper már a múlté, eddig is csak azért ették, mert útálták, tehát pusztítani kellett... Meg is tették, alapos munkát végezve, hogy még magja is alig maradt.
De ne keseregjünk, hisz már hozza a vihar szele csengő hangon az indulót: “Csunya eper, piszkos eper, nem szerettem, de megettem, mert a kényszer, lenyelette velem, minden elvem. DE TÚLÉLTEM :) Sej, haj , vaj van a fülem mögött, mégsem látom a gesztenyétől az erdőt. Induljunk hát sebtibe, gázoljunk át mindenen, mert húsz másodperc múlva találkozunk a gesztenyefánál. De hoppá-hoppá, a fánál már vannak, azok akik eddig is a gesztenyét részesítették előnyben...Kik lehetnek? Á,szerencsére csak néhány hangya. Fiatalosan dolgoznak, szorgalmasak? Nem számít, hiszen mi messziről , az eperfák maradékáról jövünk és éhségünk napról-napra hatalmasabb...
Mi tudjuk tehát a tutit, meg is mondjuk, aztán eszünk.

Még élek

A várakozásokkal ellentétben( hiszen sokan azt gondolták, blog-jelenlétem csupán kampányfogásként szolgál, és egyetlen célja, hogy szavazatokat hozzon be) nem hagyok fel a bloggolással. Egy nagyon egyszerű és hasznos kommunikációs eszköznek tekintem, amely felhasználásával kifejezhetem nemtetszéseimet, örömeimet, feldobhatom a labdát vagy esetleg leüthetem azt...

Másrészről írásban vállalom a véleményemet különböző dolgokról, amelyekről azután lehet vitatkozni. Kialakulhat így egy párbeszéd, amely jobb esetben akár konstruktív is lehet, megoldásokat, válaszokat hozva magával számomra fontos kérdésekben. Tehát a show folytatódik, mert ez így érdekes.